>>364
Nem ő, de érdekes meglátás, viszont...
>Ám, akiktől viszont nem kapsz érdeklődést, azokat engedd el, ne fuss utánuk, félredobva önmagad.
...Ezzel nem igazán tudok kibékülni, sosem tudtam - abban az esetben pedig végképp nem, ha az érdeklődés mindkét irányban megvolt - egy ideig.
Én úgy gondolom, hogy akivel valaha elértél olyan magasságokat, vagy mélységeket, amit általában nincs esélyed (ez szubjektív és személyfüggő persze), és hirtelen nyakadon és tarkódon érzed a lopakodó vég és közöny jéghideg leheletét - ne várd be, vagy fuss előle: pördülj meg, nézz szembe vele, lepd meg és csókold meg, szorítsd a falhoz, majd te légy az aki egyszer-tízszer-százszor-ezerszer zúzod izomból szilánkosra koponyáját, amíg meg nem adja magát: kerekedj felül, rúgd seggbe, és kergesd el.
Provokálj, sokkolj, sérts, árts, veszekedj, és ha kell, rombolj vagy tombolj. Hagyd, hogy minden, ami fakadásig feszít, és szakadásig szorít - felszínre jöjjön, és ha ez megtörténik, bár úgy tűnhet, magadat adod fel, igazából így éled meg valódi önmagad.
Mindent, vagy semmit, de ha lehet, akkor már inkább: mindent.